Reggel pontban fél 6-kor megszólal a gong, amely felébreszti energiáinkat és meditációra hív. Meglepődöm, mert egész jól aludtam és kipihenten ébredem. Összeszedem magam és figyelek, hogyan váltják egymást a lányok a fürdőszobába és én mikor juthatok be, de ez is olyan egyszerűen megy, pedig szavak nélkül cselekszünk. Hatkor mindenki elfoglalja helyét, a teremben, hideg van. Hannes elmeséli, hogy Tibetben általában 8 fokban meditáltak és volt, aki meleg vizes palackokat tett a lábához. Bebugyolálom magam és figyelem a légzésem. Ahogy telik az idő elhatalmasodik rajtam a fájdalom, a hátam minden porcikája sajog, muszáj megmozdulnom… tudom nem szabadna… tudom ki kellene bírni, de majd napközben majd addigra jobb lesz - gondolom….. Kínjaim már-már kibírhatatlanok, amikor végre megszólal a meditáció végét jelző gong. A társaim indulnak reggelizni, de én nem vagyok éhes, azon tűnődöm, miért nem megy nekem ez most itt, miért nem enged a testem, az anyag miért szorít magához és próbál legyőzni?.... Kimegyek a kertbe elvégzem a légzésgyakorlataim, majd elindulok a konyha felé, lássuk azt a kását, amelyet nekünk szántak reggelire. Meglepetés ér, finom mazsolás kalács van vajjal, lekvárral. Bár tudnék, de nem eszem csak két vékony szeletet, most önmegtartóztatom magam, nem akarom a gyomrom leterhelni.
Járó meditáció, féltem ettől, mikor fel kell állni és elkezdeni, érzem hogy a hátam nem bírja….45 percet sétálok fel s alá, próbálom figyelmem a mozgásomra irányítani, de leginkább az órára pislantok, hogy lássam mennyi van még a kínból amelyet ki kell állnom. Délben a Krisnások által főzött ebéd mennyei. Első abszurdnak vélt élményem, amikor mindenki csendben és lassan eszik, a kanalak csörögnek, de egy pisszenést sem hallani. Sosem ettem még ekkora csendben, próbálok az étkezésre koncentrálni. Az ebéd után van másfél óra szabadidő. Kimegyek a kertből és sétálok egy nagyot az erdőben, beszélgetek a természettel. Nézem a csigákat hogyan szelik lassúságukkal a földanya hátát, igen ők mutatják most nekem mennyire kellene lelassulnom…. igen….. tudom így kellene csinálnom! Visszaérve ledőlök a szivacsomra, körülöttem mindenki alszik, én is álomba merülök.
Kómában ébredek pedig csak 20 percet szundikáltam, újabb gong, indulnak a délutáni programok. Jógával kezdünk, aminek hallatán reggel még örültem, de most egy kicsit álmosnak érzem magam hozzá. A kezdeti nehézkesség után belejövök és mire élvezem már véget is ér a rövidke jógaóra, amit Hannes tart. Kezdődnek a délutáni meditációk, az első után Hannes interjúra invitálja azokat, akik először vannak elvonuláson. Leülünk mindenki egy bögre teát tart a kezében. A beszámolókból rájövök, hogy mindenki ugyanolyan bizonytalan mint én, ugyanúgy fájdalmakkal és önmagával küzd. Ettől azonban nem vagyok sem boldogabb, sem elégedettebb, csupán konstatálom, ha mindenki ezt érzi és a tanítók is azt mondják, a fájdalom az első tapasztalás, akkor ennek így kell lennie.
A 40-en perces meditációt mozdulatlanul végigültem, zsibbadt a lábam, de kibírtam az összpontosítás segítségemre volt. Tisztának éreztem a tudatom és a testem, jó volt ebben az állapotban lebegni. Elgondolkoztam azon, hogy egy napja vagyok távol a mindennapjaimtól, de nem hiányzik semmi. Tulajdonképp a fájdalmimon kívül semmi nem zavar. A fájdalom arra való, hogy elmélyítsük a meditációnkat, ezért meg kell birkózni vele, mert a kulcsa annak hogy uralni tudjuk tudatunkat. Az elvonulás azért jó, mert semmi a külvilágból érkező hír, hangulat nem fertőz meg. A külvilágról való nem tudás hasznos annak, aki meditálni akar!
Az esti meditációra minden erőm elfogyott, úgy érzem ha nem mozdítom meg a testem gerincsérvet kapok, vagy örökre ebben a pózban maradok. Félelmeim nem hagynak meditálni. Nem alszom el boldogan. Olyan fáradt vagyok, mint egy síelés után és azon töröm a fejem, mit fogok mondani, ha megkérdik: milyen volt?..... Fájdalmas….. ilyen választ adjak azoknak, akik bíznak bennem, hogy erősen, kitartóan haladok azon az úton, amit saját magamnak tűztem ki célomul. Pillanatok alatt álomba merülök reménykedve várva a másnapot, hátha jobban megy majd……
Járó meditáció, féltem ettől, mikor fel kell állni és elkezdeni, érzem hogy a hátam nem bírja….45 percet sétálok fel s alá, próbálom figyelmem a mozgásomra irányítani, de leginkább az órára pislantok, hogy lássam mennyi van még a kínból amelyet ki kell állnom. Délben a Krisnások által főzött ebéd mennyei. Első abszurdnak vélt élményem, amikor mindenki csendben és lassan eszik, a kanalak csörögnek, de egy pisszenést sem hallani. Sosem ettem még ekkora csendben, próbálok az étkezésre koncentrálni. Az ebéd után van másfél óra szabadidő. Kimegyek a kertből és sétálok egy nagyot az erdőben, beszélgetek a természettel. Nézem a csigákat hogyan szelik lassúságukkal a földanya hátát, igen ők mutatják most nekem mennyire kellene lelassulnom…. igen….. tudom így kellene csinálnom! Visszaérve ledőlök a szivacsomra, körülöttem mindenki alszik, én is álomba merülök.
Kómában ébredek pedig csak 20 percet szundikáltam, újabb gong, indulnak a délutáni programok. Jógával kezdünk, aminek hallatán reggel még örültem, de most egy kicsit álmosnak érzem magam hozzá. A kezdeti nehézkesség után belejövök és mire élvezem már véget is ér a rövidke jógaóra, amit Hannes tart. Kezdődnek a délutáni meditációk, az első után Hannes interjúra invitálja azokat, akik először vannak elvonuláson. Leülünk mindenki egy bögre teát tart a kezében. A beszámolókból rájövök, hogy mindenki ugyanolyan bizonytalan mint én, ugyanúgy fájdalmakkal és önmagával küzd. Ettől azonban nem vagyok sem boldogabb, sem elégedettebb, csupán konstatálom, ha mindenki ezt érzi és a tanítók is azt mondják, a fájdalom az első tapasztalás, akkor ennek így kell lennie.
A 40-en perces meditációt mozdulatlanul végigültem, zsibbadt a lábam, de kibírtam az összpontosítás segítségemre volt. Tisztának éreztem a tudatom és a testem, jó volt ebben az állapotban lebegni. Elgondolkoztam azon, hogy egy napja vagyok távol a mindennapjaimtól, de nem hiányzik semmi. Tulajdonképp a fájdalmimon kívül semmi nem zavar. A fájdalom arra való, hogy elmélyítsük a meditációnkat, ezért meg kell birkózni vele, mert a kulcsa annak hogy uralni tudjuk tudatunkat. Az elvonulás azért jó, mert semmi a külvilágból érkező hír, hangulat nem fertőz meg. A külvilágról való nem tudás hasznos annak, aki meditálni akar!
Az esti meditációra minden erőm elfogyott, úgy érzem ha nem mozdítom meg a testem gerincsérvet kapok, vagy örökre ebben a pózban maradok. Félelmeim nem hagynak meditálni. Nem alszom el boldogan. Olyan fáradt vagyok, mint egy síelés után és azon töröm a fejem, mit fogok mondani, ha megkérdik: milyen volt?..... Fájdalmas….. ilyen választ adjak azoknak, akik bíznak bennem, hogy erősen, kitartóan haladok azon az úton, amit saját magamnak tűztem ki célomul. Pillanatok alatt álomba merülök reménykedve várva a másnapot, hátha jobban megy majd……
(folyt köv...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése